Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A koporsó

PONKÓMÁLÓDÓ

 (részlet)

A koporsó

Arról már szó sem lehetett, hogy Lékay Jóskát és Kúpa Gizát Gerezsdi plébános adja össze; amint híre ment, hogy fölsőbb utasításra végleg elszólíttatott Ponkómálódóból, a jegyben járó pár futva érkezett a parókiára. Látni akarták saját szemükkel a számukra végzetes változás valódiságát. Bánatukra a hír igaznak bizonyult. Visnyei Mátyás és Dávodi Nándor már a speniteres kocsihoz vitték vállukon a plébános aranycirádás koporsóját, ő maga lehajtott fejjel, csöndesen baktatott utánuk.

Noha  pofonként  érte a püspöki preskripció, amely azonnali áthelyezését tudatta vele, a plébános valójában rég számított erre. Különösen annak a nyári napnak füllesztő hajnalától érezte idejének közelgő lejártát, amikor is, távozóban a vénlány Csöpü Icától (Ígéret utca 3), a kapuban szembetalálkozott a bíró Tarr Márton nevelt fiával. S bár a langaléta Kölezsdi Zsiga dicsértessékkel köszöntötte, a plébános kiérezte a rafináltan szemérmes hanglejtés halálos fullánkját. Amikor pedig kérdésére, hogy: Hát te, fiam, mit keresel itt ilyenkor? – azt a választ kapta: Amit tisztelendő uram már megtalált – a papnak utolsó szikra reménye is elhamvadt, hogy valaha szerét ejtheti még Ponkómálódóban egy ilyen kora hajnali sétának.

A koporsót, amit négy éven át őrizgetett a parókia padlásán, azóta, hogy halálának idejét Etelka jósnő esztendőre pontosana a tudomására hozta, azt rendre havonta leporolta, és a rozsdás vaskádban összegyűlt  esővízzel alaposan megöntözte, nehogy porrá száradjon használata előtt. Egy teljes éven át saját kezűleg készítette a míves, öblös faládát (számítva rá, hogy halála napjáig még változhat testének térfogata),  deszkáit  szigorúan  középérésű  erdei  töve-dióból fűrészeltette, s a még kúpálatlan zöld dió sűrű levével beecsetelte, hogy ne csak a színét, de illatát is mélyen erezetében őrízze a fa. Tette mindezt teljes titokban, s némi hamisság kényszerűségével, azt mondta ugyanis a jámbor ábrázatú Suhajda favágónak: „örökkétig" tartó komódot  akar eszkábálni, hát úgy válasszon neki ahhoz anyagot. Mellesleg,  hogy  boldogult  kádár apja révén a famunkálatokhoz veleszületett képességgel bírt (emiatt káplán korában éppúgy, mint élete alkonyán, kínozta is nem egy esetben a pályatévesztettség dilemmája) – a pap tervei közt valóban szerepelt egy olyan ruhatároló megcsinálása, amelyben – ahogy Suhajda favágónak mondotta volt – az üngök, reverendák nem „feküsznek", hanem „állnak". Suhajda két teljes napon át bolyongott a ponkómálódói erdőkben, de még a szelesti hegyek fekete rengetegébe is betekintett, mire meglelte végre a kívánatos fát. Azt azután Visnyei Mátyás „címzetes" fuvaros szállította a faluba mezítelen kocsin. A koporsó ezután folyamatosan készült, s amikor egy novemberi délután ott feküdt már használható állapotában Gerezsdi plébános  előtt,  a könnyeivel küszködő újdonsült koporsókészítő egyszeriben  úgy  érezte,  akár  most azonnal belefeküdhetne és eltemettethetné  magát, mert az egy teljes évet igénylő hasznos munkálatok végeztével agya, szíve, lelke hirtelen kiüresült, mintha máris élete végéhez ért volna. Holott jól tudta, kilenc esztendeje még hátra van, kilenc év gyötrő várakozás, amelynek sivár hajnalain (mert elhivatottságának hitében is megingott) már a vénlány Csöpü Ica sóhajaira is ráfanyalodott az Igéret utca 3 alatt. Nem sok örömmel. Viszont gyanította már, hogyan teljesedik be rajta a jóslat, amit még Ponkómálódóba érkezése évében kért és kapott az épp rendes évi körutját végző Etelka telepatikus és jósnőtől. Hogy hogyan, és főleg: miért tud beteljesedni rajta a jóslat – gyanította. Ám azt is világosan látta, a dolgokat a keletkezésüket megelőző állapotukba visszarendezni soha nem lehet. Csak fél év múltával csillapult bánata. S egy reggel már azon kapta magát: gyönyörűségét leli a kész munkában. Nem is állhatta meg, hogy legalább Borbulay templomszolgát titkába be ne avassa. Ami elég is volt ahhoz, hogy másnap már a fél falu tudja: készen áll Gerezsdi plébános „örökkétig tartó" koporsója.

Kúpa Giza és Lékay Jóska, akik most mozdulatlanul, megbabonázva álltak a parókia kapujában, fájón néztek a távozó speniteres kocsi után, amely vitte az őket immár soha össze nem házasító papot, és vitte annak díszes koporsóját. A házakból sorra kiszaladtak az emberek, de csak a léckerítésekig merészkedtek, onnan bámulták némán a különös elvonulást. Egyedül Holló Samu futott a kocsi mellett; könnyező szemmel Ponkómálódó határán túl, déli irányban egészen Verőcéig kisérte a szomorú fogatot. Nem sejthette a fiú, amit a pap már régesrég tudott: hogy bár e napon véglegesnek tűnik távozása Ponkómálódóból, majdan, kilenc év múlva, mégis vissza fog térni ide. Annyi különbséggel, hogy akkor már benne, a koporsóban nyugodva. Ahogy azt annak idején Etelka jósnő jól az emlékezetébe véste. Akkorra már a kujon Berta Palkó régen megkapja a hátába a halálos lövést. Lékay Jóska nagyjából azidőtájt szabadul ki a börtönből, Holló Samut pedig ismételten meglátogatja egy angyal,  föltehetően ugyanaz, amelyik évekkel elébb a Kepegyűri- szurdokban Halottak Napján este elébe toppant. És Sellmahl Rozi öreganyjának ideje is – l42 évével – végleg letelik e földön. S újra a madárról beszélnek a faluban, amely leginkább alkonyattájt indul vadászni, főleg a temető szurdokaiban.

Gerezsdi plébánost oda fogják majd temetni, ahová ponkómálódói papsága idején örök helyét előre kijelölte, s a Nagy Előrendező Könyvbe be is jegyezte. Azután hosszú évekig senki nem mer majd melléje temetkezni, részint azért, mert mégiscsak pap volt a megboldogult, s nem való szorosan a közelébe férkőznie egyszerű embernek, részint pedig amiatt sem temetkeznek melléje, mert utóbb csak-csak kiderülnek a pap hajdani turpisságai,  s  egyszerűen elfordul tőle egykori népe. Olyannyira elfordul, hogy még új temetőt is nyitnak miatta. Ez pontosan 25 év múlva megtelik, s amikor a régit újra használatba veszik, ott folytatják a sort, ahol negyed évszázaddal elébb félbehagyták. S majdan itt, Gerezsdi plébános mellett helyezik örök nyugalomra Kúpa Giza urát, a néhai mezőőr Lékay Jóskát. – Ám erről az elhagyatott parókia kapujában ácsorgó és a távolodó speniteres kocsi után bámuló párnak ez időben a leghalványabb gyanúja sincs. Nem is lehet. Lékay nem tudja, és nem is fogja megtudni soha, hogy sok év múlva, eljövendő temetése napján a most még meg sem született Morzsi kutyája délelőtt tíz órától ott ül majd a haragláb előtti kis téren, és várja, hogy felhozzák a templomdombon az aranylóan szikrázó cirádás koporsót, szeretett gazdája porhüvelyével  terhelten.  A Gerezsdi plébános messziről is fel-felszikrázó „örökkétig tartó" koporsóját tekintetével fájón követő Giza nem sejti még ekkor, hogy míly förgeteges lobogások, emésztő tüzek várnak reá, s mindennek végén ott lesz a bűnhődés, majd a nyíltan vállalt önostorozás urának, Lékay Jóskának távoli temetése napján. Nem sejti, hogy mikoron majd a most még meg sem született Morzsi-kutya a gazdája koporsóját s benne a szeretett gazda porhüvelyét várja a templomnál, ő, Giza még mindig az önostorozással fogja tölteni idejét, s  épp  hogy megérkezik valahára a szentmisével rendelt temetés kezdetére. Nem sejtheti, mekkorát ámul majd akkor a templom két hajóját kitöltő hallatlan nagy tömeg láttán. S még inkább azon, hogy a tömegben ott látja elegáns öltözékben Berta Vendelt, a néhai Palkó unokafivérét, jeles országgyűlési képviselőt is. Ám még ez sem lesz számára minden, mert Giza a pap körül serénykedő Atalai Farkasban, a Verőcéről helyettesítés végett kikért harangozóban mindennek tetejére magának a holtában is veszedelmes Palkónak egykori vonásait fedezi föl, amint az a koporsóra, s persze őreá is gúnyos tekintetet vet. Palkót látja majd mindenfelé akkor – de ezt a parókia kapujában még nem tudja Giza. S nem tud még ekkor Palkó ordibálásainak indítékairól sem, sem a fiatalon megözvegyülő cigánynőről, akit Palkó asszonyául fogad majd; kint élnek a Pokloskúti-réten, leásnak az eltemetett falu, Vivoncinka romjai közé, s  Palkó onnan jár be őhozzá, magát nem egyszer Zoszi-rablónak maszkírozva.

Lékay Józsefet az a pap fogja majd temetni, aki Gerezsdi plébános Ponkómálódóból való  hirtelen távozása után még abban az évben elfoglalja a romos parókiát. Ez az új pap karácsony hetében érkezik, szőrcsizmát visel, művész, akárcsak Lijold Títusz, a borbély, e szenvedélyének  a  legnagyobb  hidegben  is  bizonyságát  adja: szőrcsizmában, bundában, festőálvánnyal kivonul a Pokloskúti rétre, és egy álló napig fest meg egy korhadt fűzfát, amit a falubeliek tűzre sem tartanak alkalmasnak. Mindezek tetejére még meghökkentő neve is van, ami már önmagában is tiszteletet kelt Ponkómálódóban. Úgy hívják: Kuránc Ignác. S noha fél szemére világtalan, a téli vadászaton erre alaposan rácáfol: l8 nagyvadat lő ki a Szőkeháti erdőben, s emellett számlálhatatlan apróságot is elejt. Fegyverét csövével föld felé fordítva a markában tartja, s ha zörren a bozót, a puska torkolatát azon nyomban a célpontra szegezi. Válla gödrébe soha nem szorítja a puskatust, amiképpen az elvárható lenne egy vadásztól, különleges érzékkel azonnal csípőből tüzel, mint az útonálló haramiák. Ha úgy tud prédikálni is, suttogják az emberek, mint ahogyan lőni tud, akkor elmondhatjuk végre: megfogtuk az Isten lábát.