Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kifú

Kaszás Máté

Kifú

Csak a maszk marad utánunk, elhagyott odú, melyet egykor belaktunk melegséggel. A Te odúd már hideg. Megindultság nélkül kellene szólni, kezdve a szénatomokkal, a különböző dimenziókon át eljutva a születésig. Minap még Apánk közeli halálán töprengtem. S akkor elnémulva közbeszóltál  Te. Legalább szempillád mozdítanád!... - Megváltoztak a  távlatok, ami tegnap még halaszthatatlannak látszott: mára fölösleges lett - ez van az arcodba bevésve. És érezni nagy nyugalmadat. Amit mégiscsak jó most látni, hiszen talán nem bánt, nem fáj semmi sem. Ha visszajöhetnél közénk - mesélnél-e kifulladásig, ahogy szoktál, vagy hallgatnál kútmélyen? Mindőnknél többet tudsz már? Ez a tudás, úgy vélem, nem borzaszt téged, nem olyan mint az „oroszlán-megeszi-a-nyulat” evilági rémtörténetek. Másfajta tartományok igézetében leledzel, Ilona; a csövek, vezetékek szövevénye már nem  tarthat fogva Téged. A lélegeztető gép mellett állok; hallgatom ahogy az odúba be- s kifú. Be- s kifú...